"Az otthon ott van, ameddig ellát vaksötétben két szemünk" Avagy feljegyzések a sterilből 1.

Csütörtök óta új időszámítás kezdődött az életemben. Azt, amit november óta előre megmondtak, most indult el. Beköltöztem a szegedi Hematológiai Klinika 3. emeletén lévő steril szobájába. Az első 8 napot 0. napoknak nevezik, és a transzplantáció napja lesz az 1.

András fiam hozott be reggel 8-ra, és az úton végig igyekeztem gyönyörködni a tavaszi tájban. Először az alagsorba mentem a szokásos vérvételre, ez itt olyan, mint a jó napot kívánok másutt. Ha bármit akarsz, akárcsak egy papírt leadni, szúrasd meg az ujjad! Jó, ha megjegyzitek, mert különben nagy kiabálásban lesz részetek.Egy negyed óra várakozás után azonban az egyik orvos szólt, hogy azonnal menjek fel a 3. emeletre.

Itt újabb várakozás következett, de néhány beteg társam ismerősként üdvözölt, és jó egészséget kívánt. Aztán bevezettek a steril folyosó előterébe, ahol átöltöztem, elbúcsúztam a fiaimtól, majd bevezettek a szobámba.

Az első fél óra nehéz volt, mert akkor mondták el, hogy ettől kezdve nem mehetek ki a szobám előterébe sem, és hoznak papírokat, hogy aláírjam. Az egyik arról szólt, hogyha beleegyezek a kezelésbe, akkor már nincs visszaút, végig kell csinálni. Nem mehetek ki addig, amíg haza nem engednek. Utána magamra hagytak fél órára, hát, nehéz volt aláírni, de megtettem. 

Utána vérvételek voltak, és ismertették a rám váró dolgokat.

Röviden csak annyit, hogy április 3-án csütörtökig minden nap kemót kapok egy re nagyobb adagokban, majd pénteken lesz a transzplantáció, és csütörtöktől kezdve 5-6 napig nagyon nehéz lesz, amíg újra beindul a csontvelőm. Nem részletezem a nehézségeket, próbálom túlélni.

Naponta 5x kapok gyógyszereket a mindennapi vérvételek mellett. Reggel 7 szemet, délben 4-et, délután 3-at, este 2-őt, éjfélkor bejön egy kinti éjszakás nővér, megméri a vérnyomásom, és újabb 1 db-ot ad. Itt benn nincs éjszakás nővér, ilyenkor, ha csengetek, a kinti osztályról jön be valaki, aki beöltözik előbb sterilbe.

Pénteken megkaptam az első adag kemót, meg hígítókat (sóoldatba oltott hányinger csillapító és kálium). Felszerelték rám a pórázomat, ami egy vékony spirális cső, amibe éjjel nappal megy heparin meg a kemo. Ettől kezdve mindenhova pórázzal járok, ebben alszom, ebben tusolok.

Ma megkaptam az első igazi kemot, a tegnapit mindenki kapja, aki itt van. Ma már speciálisan nekem valót kaptam. Fáj a fejem tőle, de még jól bírom. Holnap már 4 adag lesz.

Most ez a világ az "otthonom". De nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy van egy nagy családom, akik napról-napra velem vannak. A szüleim és a fiaim, akik a legközelebb állnak hozzám, és akárhogyan is ijesztgetnek mindenfélével a következő napokra, őértük vállaltam, értük csinálom. De van egy nagy csoport ember, aki fenntart, szeretetből. Tegnap éppen Belgrádból hívott fel egy 10 éve nem látott barátnőm, egy másik ismerősöm Karachiból (Pakisztánból) írt. Kaptam biztatást Dániából, Angliából. Sokan vagytok, sokan vagyunk! 

"Az otthon ott van ameddig ellát, vaksötétben két szemünk, 

Vak lovak vagyunk az éjben nincsen út és nincs kötél sem, de mi el mégsem tévedünk" 

Én sem tévedek el, mert kinézek az ablakon, és látlak benneteket, ahogy levelet, üzenetet írtok nekem, látlak benneteket, ahogy takarítotok, hurcolkodtok nálam, látlak benneteket, amikor lemondotok az ajándékokról, hogy nekem adjátok azokat segítségül, és látlak benneteket, amint rám gondoltok, amint erőt adtok, amint imádkoztok.

Így vagyok otthon, veletek a szeretetben. Együtt vagyunk! Velem vagytok!

"Az otthon ott volt ahol bejártunk mindent százezerszer már,

s apánkat kértük hogy vegyen fel most az egyszer, mert magasról más lesz a táj.

Az otthon itt van ha jössz mellettem, még ha nem is nézel rám. 

Tudod már régen észrevettem, hogy szemedben én hazáig látok simán, 

Ellátok simán. Rád nézek néha némán, s az otthon visszanéz rám.

Az otthon ott lesz, ahol megállunk, ki régen felvett rég nincs már.

Magunkban súgjuk csak tegyél le, mert ma végre megtaláltuk, más lett a táj!

Egy szívhez szalad sok kis ér, sok szívet hajt egy cseppnyi vér. 

S ha messze lennél,

Elég lesz mindig négy liter, hazáig elmész ennyivel. 

Ha menni kell, de most jönnöd kell.

Az otthon ott van ameddig ellát, vaksötétben két szemünk, 

Vak lovak vagyunk az éjben nincsen út és nincs kötél sem, de mi el mégsem tévedünk,

Hazajár, minden emlék hazaszáll, 

Hazavág mindent ez a laza-szál. 

Hazajár, minden emlék hazaszáll, 

Hazavág mindent ez a laza-szál."

https://www.youtube.com/watch?v=suR1Cxh7NrA

"Fényév távolság, ... Zengő fényország"

"Hát itt ez a hely, 

amit sokszor boldogan elhagynék.

És itt ez az élet, 

amit sokszor nem nagyon értek még. 

Néha könnyebb lenne elmenekülni, 

tiszta fénybe merülni,

de a jel,ami hív,

de a hang,ami szól

még nem mond semmit, meddig érek, s lesz-e út, hogy visszaérjek." 

A mai nappal lezárul megint egy szakasz, és holnap kezdődik valami ismeretlen új. Két és fél hét itthon, ebből egy hét orvosok, kezelések nélkül, csodálatos volt! Közben tavasz lett, visszajöttek a gólyák, és egyre több zöld levél van a fákon és bokrokon. A barackfám a kertben már teljesen elvirágzott, és csak azt sajnálom, hogy az idén, ha teremni fog olyan igazán édes, hatalmas sárgabarackokat, azokat sem kóstolhatom meg nyersen, csak dzsemként vagy kompótként. A meggyfák fehér virágai pedig beborítják az egész határt! 

Március 18-án befejeződtek az előzetes vizsgálatok a transzplantációra. Azt hittem, hogy lesz legalább 2 hetem itthon pihenni, kicsit dolgozni, és bíztam benne, hogy csak áprilisban kell visszamennem. 

Ehelyett hétfőn délután 2-kor hívott a kezelőorvosom, hogy 27-én, csütörtökön 8.00-ra menjek, mert kezdődik életem legnehezebb és legnagyobb kalandja.

A hír kicsit meglepett, de végül is öröm, mert az előzetes tervekhez képest is másfél hónappal előbb következik be, másrészt így hamarabb is lesz vége a 130 napnak, amit elzártságban kell töltenem. Jó hír az is, hogy alkalmas vagyok rá, és jók a leleteim. Ha még nem mondtam volna, holnap költözöm be 3-4 hétre a hematológiára a steril szobába, ahol egy nagy adag kemoterápia után megtörténik az őssejtjeim visszaadása. 

Azt, hogy mindez hogyan történik, és én hogyan fogom mindezt megélni, igyekszem majd elmesélni. Bevihetem a laptopom, van wifi, írhatok, tarthatom a kapcsolatot mindenkivel. 

Az elmúlt hetet főleg azzal töltöttem, hogy kimentem a természetbe. Tegnap és ma pedig igyekeztem a lelkembe fényképezni azokat a helyeket, amiket annyira szeretek itt Makón és környékén. Persze az is öröm volt, hogy egy hete újra tudok vezetni, de ez is elmarad most. 

Van egy kör, amit egészben, vagy részben be szoktam járni. Mindig olyankor, ha szomorú vagyok, vagy egyedül akarok lenni, vagy gondolkodni szeretnék. Ezeken a helyeken mindig feltöltődöm, vannak olyan pontok, ahol megállok, és itt mindig el tudom hinni, hogy a világ szép, a dolgok rendbe jönnek. Nagyon kevés ember járt velem ezeken a helyeken. Ez az én "titkos ösvényem". Ha valakit magammal vittem erre az útra, az mindig tudta, hogy most valami különleges következik, mert kap tőlem, belőlem egy darabot. 

Tudom, hogy nagyon sokan kísértek az utamon, és biztos vagyok benne, hogy ezután is számíthatok mindenkire. Sokat gondolkoztam azon, hogy mivel is hálálhatnám meg azt  a sok szépet, amit írtok nekem, ami eddig is életben tartott. 

Ma elhatároztam, hogy ajándékként odaadom a körömet, amit eddig teljes egészében csak két ember kapott meg. Ha van idő, és van erő, akkor járjatok ezen az úton, mert csodáknak lesz tanúja az, aki a nyomomba lép. Szép ez a mi városunk, szép ez a mi vidékünk!

Az útvonal tehát: az Aradi utcán végig a körforgalomig, onnan Apátfalva, majd a falu közepén balra kell fordulni Királyhegyes felé, majd egy éles kanyar után szoktam először megállni, ahol a kanyarban van egy villanyoszlop is. Itt volt először paprika földem, itt tanultam meg dikkelni, itt értettem meg, hogy mit jelent az igazi barátság. Aztán tovább megyek Királyhegyes felé, de útközben megnézem a kun keresztet. a következő állomás a Langó kápolna. Sajnos, ma már nem lehet odamenni az útépítés miatt, pedig életem legfontosabb döntése itt történt, és azóta is idejárok, ha baj, bánat látogat meg.Innen Királyhegyesre megyek, és ha van időm, akkor útba ejtem Csikóspusztát is. 

Rákosnál jobbra fordulok, hogy legközelebb a bogárzói templomnál álljak meg, majd tovább menve mindig integetek az igási iskolának, ahol Keczer nagymamám tanított. Innen egy mellékúton megyek Földeákra, majd Óföldeákra, ott az erőd templomnál állok meg. Majd átmegyek Maroslelére, onnan pedig az Ószegedi útra, ahol az "alagutam" található. Ma még kimentem a hídhoz is, és hosszan néztem a Marost.

A tavasz gyönyörű, a táj, a gondolatok az enyémek, és amikor majd újra itt lehetek, már minden harsogóan zöld lesz. 

"Fényév távolság,

csak hallgatom, csak bámulom.

Zengő fényország,

hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,

hallom hangjait, és el nem érem,

ott a tenger, itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely, 

amit sokszor boldogan elhagynék.

És itt ez az élet, 

amit sokszor nem nagyon értek még. 

Néha könnyebb lenne elmenekülni, 

tiszta fénybe merülni,

de a jel,ami hív,

de a hang,ami szól

még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek. 

Fényév távolság,

csak hallgatom, csak bámulom. 

Zengő fényország, 

hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,

hallom hangjait, de nem érem, 

ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…"

Hallgassátok velem ezt a dalt, és gyertek velem erre az útra!

http://www.youtube.com/watch?v=L2zBBprYGL4

"Kék és narancssárga" újra

Azt mondják, az élet nem ismétli önmagát. Ma mégis úgy tűnt, hogy azért ez előfordulhat. 

Lassan két hete, hogy itthon vagyok. Az elmúlt napok főleg orvosi vizsgálatokkal teltek, amiket azért írtak elő, hogy az őssejt-transzplantációt előkészítsék. Csak a pontosság kedvéért voltam colonoscopián, szív-ultrahangon, nőgyógyászati ultrahangon és nőgyógyászati vizsgálaton, készítettek panoráma fogröntgent, voltam fogorvosnál, újabb PET/CT-n, hasi ultrahangon és fül-orr-gégésznél. Mindenütt góckutatást végeztek, mindenütt vettek mintát is, ahol lehetett. Kedden vittem vissza a leleteimet a hematológiára. 

Furcsa volt, hogy a szobatársaim még mindig ugyanabban a kórteremben vannak, azóta sem voltak otthon. Öröm volt őket üdvözölni, beszélgetni velük, biztatni őket, de az is nagyon jó érzés volt, hogy én már civil ruhában vártam az orvosomra, és nem kellett ott maradnom. 

Két nap óta várok arra, hogy felhívjanak a hematológiáról a továbbiakat illetően, de még nem szóltak.

Viszont a keddi vizsgálatokra már egyedül mentem, és nagyon jó érzés volt mindenféle szempontból, hogy újra autót vezettem, és a külsőmet leszámítva már szinte normális embernek éreztem magam. Az igaz, hogy a klinikák között gyalogolva úgy elfáradtam, mintha minimum a Kékestetőt másztam volna meg kétszer oda-vissza, de sütött a nap, kellemes tavaszi meleg volt, és olyan jó érzés volt a madárdalt a parkból élvezni, és nem a 3. emeletről hallgatni. 

A leletek leadása után még elmentem egy közeli kávézóba, ahol ittam egy igazi kávét, és ettem egy kis fagylaltot is. Tavasz volt, és ez a legfontosabb!

Hazafelé eszembe jutott, hogy a szemüvegem is meg kellene csináltatnom, mert így már nem jól látom a monitort, és néha a könyveket is fókuszálnom kell. 

Bementem kedves régi ismerőseimhez a Bálint Optikába, ahol olyan családias kedvességgel fogadtak, amit el sem tudtam képzelni. Mára elkészült az új szemüvegem is. Nagyon-nagyon köszönöm, ezeket a sorokat már ezzel nézem. 

Ma megint gyönyörű, napsütéses tavaszi nap volt. Ezért elmentem újra megnézni az "alagutamat". A legnagyobb ajándék az volt, hogy amikor odaértem, éppen ment le a nap, és a rádióban újra a "Kék és narancssárga" szólt, mint januárban. A nap ugyanúgy az alagút felett állt, a dal szólt, és én megálltam, és örültem, mert újra itt lehetek. Mennyi szépség és öröm lehet egyetlen délutánban! Az "alagút" virágba öltözött! A madarak énekeltek, láttam még két nyuszit is!   

Minden megvan hát, semmi nem veszett el! Minden az enyém lehet, és mindent megkaphatok ajándékba! Gazdag vagyok!

22 + 8 nap

Először is legeslegfontosabb: TAVASZ VAN!!!!!!!!!!!! 

"Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik

Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!

Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!

Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -

A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!"

Most értem haza Jángorból. Andrással és Axwellel élveztük a tavaszi szelet. A határ gyönyörű, minden zöld, néhol egy-egy sárga kikerics. Itthon gyönyörűen virágzik a barack fa, és két napja még a nap is sütött, amikor a Kornél Ligetben sétáltam édesapámmal és Rambó kutyájával. A rigók énekelnek, a gólyahír ott is nyílik, a bodza bokrok már nyitogatják a leveleiket! Mennyi csoda, mennyi szín, mennyi hang, mennyi illat! Nekem most ez az ünnep! Végre teret, színeket, illatokat, zenés csöndet kaptam ajándékba! Mint egy új kezdet, olyanok ezek a napok, mint egy hajnal, új reménnyel teli, megerősítő, életadó. Talán ezt élhették át a márciusi ifjak, talán ezt élik át most azok, akiket megérint a boldogságos, bensőséges szerelem mindent átölelő, mindent beborító mámora! 

Nekem 2 napja él újra a kinti világ. Olyan, mintha mindent fekete-fehérben, hangok nélkül, mintegy üvegfalon keresztül néztem, láttam volna eddig. Most Valaki eltolta az üvegfalat, és már nem csak látok, de érzem is az élet minden apró rezdülését. Ez most a BOLDOGSÁG!

Kellett ez a két nap ahhoz, hogy ismét felvegyem az elbeszélés fonalát, és újra írni tudjak az elmúlt 22 napról, meg arról a 8-ról, amit azóta itthon töltöttem.

22 napot töltöttem a klinikán. Nagyon soknak tűnt, és kb. a 3. napon el is veszítettem a múló időt, és átléptem egy másik világba, ahol a folyamatos jelent az infúziók, vérvételek állandóan és megkérdőjelezhetetlenül ismétlődő ritmusa határozza meg. Nehéz volt megélni és olykor túlélni ezeket a napokat. A zárójelentésem 12 oldalas, ahol részletesen le van írva orvosi nyelven, hogy miket éltem át. 10 napig volt állandó hányingerem, gyakorlatilag 2 nappal ezelőttig olyan gyenge voltam, hogy minden méterért, amit a két lábamon tettem meg külön kellett harcolnom, 5 napig őrjítő fájdalmaim voltak, és gyötrő allergiát is átéltem különböző gyógyszerek miatt. Nem tudtam aludni, olykor még gyógyszerrel sem. 

De ezekben a szörnyű napokban sem voltam soha elhagyatott. Ez adott erőt, hogy olykor könnyezve, de felálljak, és szédelegve, támolyogva, de kimenjek a "vőlegényemmel" a fürdőszobába, hogy ne érezzem a szagokat, hogy legyen legalább egyetlen biztató szavam a szobatársaimhoz akkor, amikor én is arra vágytam, hogy valaki csak fogja a kezem, és tudjam, érezzem, hogy nem vagyok egyedül. 

A fiaim felülmúlták önmagukat, András 2 órát fogta a kezem, mikor bőgtem a fájdalomtól, pedig sírni sem látott sokat, Gábor egy másik nehéz, szombaton ült mellettem, és másnapra megszervezte, hogy az egyik pap ismerősöm meglátogasson. Igen, gyönyörű ajándék volt, hogy beszélgettünk, hogy meggyónhattam, áldozhattam, sőt a betegek kenetét is megkaptam. 

Másnaptól hirtelen jobban lettem, elkezdtek termelődni a fehérvérsejtjeim, thrombocytáim, és 2 nap múlva, 2 egymás után következő délután sikerült annyi őssejtet gyűjteni tőlem, hogy az átültetéshez tartalékkal együtt is bőven elegendő!

Azt, hogy ezeket az időket túléltem, annak is köszönhetem, hogy vannak néhányan, akik nap mint nap, olykor pillanatról pillanatra tartották bennem a lelket. Órákat beszélgettem át Katival és Jánossal. Olyanok ők számomra, mint egy bizonyosság arra, hogy a barátság, a hűség kézzel fogható, teret, időt átívelő valóság. Ha tehetném, idéznék tőlük, pedig ők is tele vannak bajokkal, de úgy figyelnek rám, ahogy tényleg csak ők tudnak.

Aztán ott vannak azok, akik meglátogatnak. Réka és Vajk, akik a tavaszt hozzák nekem az egyetem után esténként. Zsuzsa, aki olyan finom sült csirkét és sós süti hozott, hogy napokig az egyetlen íz volt, amit egyáltalán éreztem. Ő szólt 2 nappal a regisztráció lezárása előtt, hogy mit kell tennem, hogy megmaradjak az e-portfólió rendszerében. 

Márti maga a hűség, jön, beszélget, intéz, Erzsó, Viktória a reményt tartják bennem, Sanyi, Kati telefonon hívnak, és beszélnek, és mesélnek a világról.

Aztán pedig itt vagytok TI mind! Eredetileg arra gondoltam, hogy a legszebb üzeneteket idemásolom sorra. Olyanok ezek, olyanok vagytok, mint egy nagy csokor virág! Mindnek különböző a színe, illata, formája van, és én még ennyi virágot életemben nem kaptam.

A napokban láttam a fb-on egy képet ill. videot keringeni, ahol egy mellrákos nő barátnői szintén kopaszra vágatják a hajukat, hogy kifejezzék szolidaritásukat a beteggel.

10 napja újra kopasz vagyok. Az őssejt gyűjtés előtt egyik éjjel, nagy nevetések közepette vágta le a maradék hajam két kedves és fantasztikus nővér: Csilla és Évi. Sokkal könnyebb így, és majd kinő a hajam, ha túl leszek mindenen. 

De tudom, hogy mellettem már alakul egy ugyanolyan csoportkép tele mosolygó, nevető emberekkel, akik tudják, hogy ez csak egy állapot, a szívükben már mind "csupaszok", mert mindent odaadtak nekem. Soha nem értem meg, hogy miért, de köszönöm! Gyertek velem tovább is! Eddzétek magatokat, mert tényleg futni fogunk a Park körül, és lesz buli is, ha az "őrangyalom" engedélyt ad rá! De addig is, nevessetek sokat, mert érezlek benneteket, mert érzem a "hálót", ami fenn tart! A szívemben ott vagytok egy csoport képen, és mindannyian nevetve integettek! 

Szeretném megköszönni még a vért, amiből 2 l-t kaptam eddig, és a 8 egység thrombocytát is. Valóban bennem él mindenki, aki vért adott, és életben tart engem! KÖSZÖNÖM minden ismeretlennek! Mondom az abc-t, sorolom a neveket!

"Napsugarak zugása, amit hallok,

Számban nevednek jó ize van, ...

Ma köszönöm, hogy te voltál ott,

Hol éreztem az életemet

S hol dőltek, épültek az oltárok. ...

Napsugarak zugása, amit hallok,

Számban nevednek jó ize van,

Szent mennydörgést néz a két szemem,

Istenem, istenem, istenem, ..."

És végül, de nem utolsó sorban, minden számít, egy szó, egy gondolat, egy kézfogás, egy séta, 2 szelet sült hal. Minden! Mert minden él, bennem él, velem él!

  

Két sirály és három vadkacsa

A napom hajnalban, reggel 4-kor még sötétben kezdődik. Felkeltenek, vért vesznek, bekötik az infúziót, megmérik a vérnyomásom. Ez reggeli rituálé úgy hozzátartozik a reggelhez, mint ahogy Kosztolányi írja a Hajnali részegség című versében: "Egy keltőóra átketyeg a csöndből, sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl, és az alvóra szól a harsány riasztó: "ébredj a valóra!" Az új kórtermem ablaka is a Tiszára néz. Még sötét van, amikor egy csillag pont az ablak közepén kukucskál be. Aztan ahogy újra elcsendesedik minden, a szobatársam is elalszik, és lassan kivilágosodik az égbolt, odamegyek az ablakhoz, és várom a barátaimat. Megfigyeltem, hogy 7 óra körül 3 vadkacsa úszik ide az ablakom alatti fa torlaszhoz. Mindig balról, a régi híd felől jönnek lassan, magabiztosan. Aztán a vízbe nyújtják fejüket. Nem tudom, találnak-e valamit, a 3. emelet magasságából ezt már nem látom. De integetek nekik. Közben megszólal két rigó, és valamikor később jobbról megjelenik 2 fehér sirály. Mindig a vadkacsák felett köröznek. Olyan ez, mint egy hajnali tánc a felkelő napnak és nekem. Egy hajnali ajándék. Tegnap még egy gyönyörü postagalamb is odaült az ablakpárkányra. Először rám nézett, majd együtt néztük a békét. Aztán lassan életre kel a klinika. Újabb vérvétel, gyógyszerosztás, zajok, mozgás, és vége a varázslatnak. Tegnap itt járt valaki, aki új erőt hozott nekem. Megerősített és megáldott a Mindenség urának nevében. Azt mondta, hogy a szenvedésnek célja van, és így részese lehetek a egy nagy tervnek, ami rólam szól. Ö mondta, készítsek egy névsort, és amikor nehéz, soroljam ezeknek az embereknek a nevét. Így kapcsolatba kerülhetnek ők is a Végtelennel, ahol már nincs szenvedés és fájdalom. Ma elkészítem ezt a névsort, de hogyan tudnám elmondani azoknak a nevét, akik ismeretlenül és önzetlenül segítenek? Sokak élő vére táplál, legalább 300-an olvassák ezeket a sorokat. Eszembe jutott egy történet egy zsidó pásztorról, aki a szombat beálltakor kinn maradt a juhaival a legelőn. Nem volt nála imakönyv, nem tudott szépen, tisztán felöltözni, hogy a meggyújtott gyertyák fényében illően köszöntse a szombatot. Akkor kétségbeesésében így szólt: "Uram, nincs semmim, amit neked adhatnék, még szavaim sincsenek. De tudom az abc-t, és hiszem, hogy Te a betűkből össze tudod rakni dadogó imáimat." Ma én is így teszek, mondom az abc-t, a neveket, és hiszem, hogy egyek vagyunk térben és időben, és megkapjuk a Végtelen csodáját! Hiszem, hogy IGEN!

Sirály

Volt egy nap, a tegnapi, ami újrakezdésre szólított fel. Azt gondoltam eddig, hogy elég egyszer kimondani egy nagy IGEN-t, és ezzel mindent elrendeztem az adott témakörben. Az én legutóbbi nagy igenemet 2013. április 23-án mondtam ki Dr. Modok Szabolcs adjunktus úrnak. Akkor azt mondtam, meg akarok gyógyulni. Ő pedig szúrt, és csontvelőt vett. Azóta ez az igen hajtott előre egészen tegnapig. De 2014. február 24-e mindent megváltoztatott. Rövid 10 perc alatt közölték velem, hogy kanült ültetnek belém, jön egy neurologus az arczsibbadásom miatt, március 5-én 10 órától colonoscopia lesz, és végül, de nem utolsó sorban átraknak a 6-os kórterembe. Ez már túl sok volt. Eljutottam a tűréshatárom végére. Nem sok kellett hozzá, hogy kitépjem a tűket magamból, és itt hagyjam az egészet. Elegem lett. Hoztak 2 egység thrombocytát a már befolyó egyéb infúzió mellé, majd elindult a menet. A kanül beültetés eleve fájdalmas volt. Utána pedig ma reggelig borzalmas. Fájdalom, fájdalom, fájdalom. De erről elég ennyi. A fiaim fantasztikus, kincset érő emberek. Mindketten erejükön felül adtak, ajándékoztak. Az IGEN és az ígéret, hogy folytatom, ha a poklokat kell is bejárnom értük, a szüleimért, a testvéremért és egy barátomért született meg. Ő többek között ezt mondta az éjjel: "Az élet örvénye, hogy a gyerekek felnőnek, családot alapítanak. Szeretnéd látni? Ha igen, élned kell, de akkor engedned kell, hogy kezeljenek. Unokáid lesznek. Látni, szeretni akarod őket? Akkor élned kell, de engedned kell, hogy kezeljenek." Még sokáig beszélgettünk mindenféléről. De megígértem neki, a gyerekeimnek és most nektek is, hogy végigcsinálom, akármilyen nehéz lesz is. MEGÍGÉREM! Végül egy gyönyörű dal a Sirályról. Ezt is ajándékba kaptam. És már tanulok repülni! http://www.youtube.com/watch?v=A7pQzPlJH8Y

"Boldogok a tisztaszívűek..."

A tegnapi bejegyzés nagyon szomorúra sikeredett, ezért is szeretnék most néhány örömhìrt mondani A CSALADRÓL.
Természetesen van vérszerinti családom, két szerelmetes fiam, drága szüleim és van húgom meg egy unokaöcsém is. A mai bejegyzés azonban nem róluk, hanem a 2012-ben vegzett 12. C-ről.
Ma két örömhírt kaptam róluk. Egyiküket tegnap avatták fel rendőr őrmesterré, másikuk pedig kisgyermek gondozó lett.
Biztos, hogy másoknak is vannak még eredményei, tudom, hogy valaki biztonsági őr lett, van, akit már eljegyeztek, van aki sikeresen folytatja a tanulmanyait. En mindannyiukra gondolok, es buszke vagyok az elert eredmenyeikre!
Ma sem sutott ki a nap, de nehany rigó itt dalolt a klinika park fáin, és ez megédesítette a napom. Talán már a tavasz előhírnökei.

"Boldogok a tisztaszívűek...",  akik szabadok, szállnak, mint a sirályok, és csak adnak és adnak és adnak...