Azt mondják, az élet nem ismétli önmagát. Ma mégis úgy tűnt, hogy azért ez előfordulhat.
Lassan két hete, hogy itthon vagyok. Az elmúlt napok főleg orvosi vizsgálatokkal teltek, amiket azért írtak elő, hogy az őssejt-transzplantációt előkészítsék. Csak a pontosság kedvéért voltam colonoscopián, szív-ultrahangon, nőgyógyászati ultrahangon és nőgyógyászati vizsgálaton, készítettek panoráma fogröntgent, voltam fogorvosnál, újabb PET/CT-n, hasi ultrahangon és fül-orr-gégésznél. Mindenütt góckutatást végeztek, mindenütt vettek mintát is, ahol lehetett. Kedden vittem vissza a leleteimet a hematológiára.
Furcsa volt, hogy a szobatársaim még mindig ugyanabban a kórteremben vannak, azóta sem voltak otthon. Öröm volt őket üdvözölni, beszélgetni velük, biztatni őket, de az is nagyon jó érzés volt, hogy én már civil ruhában vártam az orvosomra, és nem kellett ott maradnom.
Két nap óta várok arra, hogy felhívjanak a hematológiáról a továbbiakat illetően, de még nem szóltak.
Viszont a keddi vizsgálatokra már egyedül mentem, és nagyon jó érzés volt mindenféle szempontból, hogy újra autót vezettem, és a külsőmet leszámítva már szinte normális embernek éreztem magam. Az igaz, hogy a klinikák között gyalogolva úgy elfáradtam, mintha minimum a Kékestetőt másztam volna meg kétszer oda-vissza, de sütött a nap, kellemes tavaszi meleg volt, és olyan jó érzés volt a madárdalt a parkból élvezni, és nem a 3. emeletről hallgatni.
A leletek leadása után még elmentem egy közeli kávézóba, ahol ittam egy igazi kávét, és ettem egy kis fagylaltot is. Tavasz volt, és ez a legfontosabb!
Hazafelé eszembe jutott, hogy a szemüvegem is meg kellene csináltatnom, mert így már nem jól látom a monitort, és néha a könyveket is fókuszálnom kell.
Bementem kedves régi ismerőseimhez a Bálint Optikába, ahol olyan családias kedvességgel fogadtak, amit el sem tudtam képzelni. Mára elkészült az új szemüvegem is. Nagyon-nagyon köszönöm, ezeket a sorokat már ezzel nézem.
Ma megint gyönyörű, napsütéses tavaszi nap volt. Ezért elmentem újra megnézni az "alagutamat". A legnagyobb ajándék az volt, hogy amikor odaértem, éppen ment le a nap, és a rádióban újra a "Kék és narancssárga" szólt, mint januárban. A nap ugyanúgy az alagút felett állt, a dal szólt, és én megálltam, és örültem, mert újra itt lehetek. Mennyi szépség és öröm lehet egyetlen délutánban! Az "alagút" virágba öltözött! A madarak énekeltek, láttam még két nyuszit is!
Minden megvan hát, semmi nem veszett el! Minden az enyém lehet, és mindent megkaphatok ajándékba! Gazdag vagyok!
