"Az otthon ott van, ameddig ellát vaksötétben két szemünk" Avagy feljegyzések a sterilből 1.

Csütörtök óta új időszámítás kezdődött az életemben. Azt, amit november óta előre megmondtak, most indult el. Beköltöztem a szegedi Hematológiai Klinika 3. emeletén lévő steril szobájába. Az első 8 napot 0. napoknak nevezik, és a transzplantáció napja lesz az 1.

András fiam hozott be reggel 8-ra, és az úton végig igyekeztem gyönyörködni a tavaszi tájban. Először az alagsorba mentem a szokásos vérvételre, ez itt olyan, mint a jó napot kívánok másutt. Ha bármit akarsz, akárcsak egy papírt leadni, szúrasd meg az ujjad! Jó, ha megjegyzitek, mert különben nagy kiabálásban lesz részetek.Egy negyed óra várakozás után azonban az egyik orvos szólt, hogy azonnal menjek fel a 3. emeletre.

Itt újabb várakozás következett, de néhány beteg társam ismerősként üdvözölt, és jó egészséget kívánt. Aztán bevezettek a steril folyosó előterébe, ahol átöltöztem, elbúcsúztam a fiaimtól, majd bevezettek a szobámba.

Az első fél óra nehéz volt, mert akkor mondták el, hogy ettől kezdve nem mehetek ki a szobám előterébe sem, és hoznak papírokat, hogy aláírjam. Az egyik arról szólt, hogyha beleegyezek a kezelésbe, akkor már nincs visszaút, végig kell csinálni. Nem mehetek ki addig, amíg haza nem engednek. Utána magamra hagytak fél órára, hát, nehéz volt aláírni, de megtettem. 

Utána vérvételek voltak, és ismertették a rám váró dolgokat.

Röviden csak annyit, hogy április 3-án csütörtökig minden nap kemót kapok egy re nagyobb adagokban, majd pénteken lesz a transzplantáció, és csütörtöktől kezdve 5-6 napig nagyon nehéz lesz, amíg újra beindul a csontvelőm. Nem részletezem a nehézségeket, próbálom túlélni.

Naponta 5x kapok gyógyszereket a mindennapi vérvételek mellett. Reggel 7 szemet, délben 4-et, délután 3-at, este 2-őt, éjfélkor bejön egy kinti éjszakás nővér, megméri a vérnyomásom, és újabb 1 db-ot ad. Itt benn nincs éjszakás nővér, ilyenkor, ha csengetek, a kinti osztályról jön be valaki, aki beöltözik előbb sterilbe.

Pénteken megkaptam az első adag kemót, meg hígítókat (sóoldatba oltott hányinger csillapító és kálium). Felszerelték rám a pórázomat, ami egy vékony spirális cső, amibe éjjel nappal megy heparin meg a kemo. Ettől kezdve mindenhova pórázzal járok, ebben alszom, ebben tusolok.

Ma megkaptam az első igazi kemot, a tegnapit mindenki kapja, aki itt van. Ma már speciálisan nekem valót kaptam. Fáj a fejem tőle, de még jól bírom. Holnap már 4 adag lesz.

Most ez a világ az "otthonom". De nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy van egy nagy családom, akik napról-napra velem vannak. A szüleim és a fiaim, akik a legközelebb állnak hozzám, és akárhogyan is ijesztgetnek mindenfélével a következő napokra, őértük vállaltam, értük csinálom. De van egy nagy csoport ember, aki fenntart, szeretetből. Tegnap éppen Belgrádból hívott fel egy 10 éve nem látott barátnőm, egy másik ismerősöm Karachiból (Pakisztánból) írt. Kaptam biztatást Dániából, Angliából. Sokan vagytok, sokan vagyunk! 

"Az otthon ott van ameddig ellát, vaksötétben két szemünk, 

Vak lovak vagyunk az éjben nincsen út és nincs kötél sem, de mi el mégsem tévedünk" 

Én sem tévedek el, mert kinézek az ablakon, és látlak benneteket, ahogy levelet, üzenetet írtok nekem, látlak benneteket, ahogy takarítotok, hurcolkodtok nálam, látlak benneteket, amikor lemondotok az ajándékokról, hogy nekem adjátok azokat segítségül, és látlak benneteket, amint rám gondoltok, amint erőt adtok, amint imádkoztok.

Így vagyok otthon, veletek a szeretetben. Együtt vagyunk! Velem vagytok!

"Az otthon ott volt ahol bejártunk mindent százezerszer már,

s apánkat kértük hogy vegyen fel most az egyszer, mert magasról más lesz a táj.

Az otthon itt van ha jössz mellettem, még ha nem is nézel rám. 

Tudod már régen észrevettem, hogy szemedben én hazáig látok simán, 

Ellátok simán. Rád nézek néha némán, s az otthon visszanéz rám.

Az otthon ott lesz, ahol megállunk, ki régen felvett rég nincs már.

Magunkban súgjuk csak tegyél le, mert ma végre megtaláltuk, más lett a táj!

Egy szívhez szalad sok kis ér, sok szívet hajt egy cseppnyi vér. 

S ha messze lennél,

Elég lesz mindig négy liter, hazáig elmész ennyivel. 

Ha menni kell, de most jönnöd kell.

Az otthon ott van ameddig ellát, vaksötétben két szemünk, 

Vak lovak vagyunk az éjben nincsen út és nincs kötél sem, de mi el mégsem tévedünk,

Hazajár, minden emlék hazaszáll, 

Hazavág mindent ez a laza-szál. 

Hazajár, minden emlék hazaszáll, 

Hazavág mindent ez a laza-szál."

https://www.youtube.com/watch?v=suR1Cxh7NrA

"Fényév távolság, ... Zengő fényország"

"Hát itt ez a hely, 

amit sokszor boldogan elhagynék.

És itt ez az élet, 

amit sokszor nem nagyon értek még. 

Néha könnyebb lenne elmenekülni, 

tiszta fénybe merülni,

de a jel,ami hív,

de a hang,ami szól

még nem mond semmit, meddig érek, s lesz-e út, hogy visszaérjek." 

A mai nappal lezárul megint egy szakasz, és holnap kezdődik valami ismeretlen új. Két és fél hét itthon, ebből egy hét orvosok, kezelések nélkül, csodálatos volt! Közben tavasz lett, visszajöttek a gólyák, és egyre több zöld levél van a fákon és bokrokon. A barackfám a kertben már teljesen elvirágzott, és csak azt sajnálom, hogy az idén, ha teremni fog olyan igazán édes, hatalmas sárgabarackokat, azokat sem kóstolhatom meg nyersen, csak dzsemként vagy kompótként. A meggyfák fehér virágai pedig beborítják az egész határt! 

Március 18-án befejeződtek az előzetes vizsgálatok a transzplantációra. Azt hittem, hogy lesz legalább 2 hetem itthon pihenni, kicsit dolgozni, és bíztam benne, hogy csak áprilisban kell visszamennem. 

Ehelyett hétfőn délután 2-kor hívott a kezelőorvosom, hogy 27-én, csütörtökön 8.00-ra menjek, mert kezdődik életem legnehezebb és legnagyobb kalandja.

A hír kicsit meglepett, de végül is öröm, mert az előzetes tervekhez képest is másfél hónappal előbb következik be, másrészt így hamarabb is lesz vége a 130 napnak, amit elzártságban kell töltenem. Jó hír az is, hogy alkalmas vagyok rá, és jók a leleteim. Ha még nem mondtam volna, holnap költözöm be 3-4 hétre a hematológiára a steril szobába, ahol egy nagy adag kemoterápia után megtörténik az őssejtjeim visszaadása. 

Azt, hogy mindez hogyan történik, és én hogyan fogom mindezt megélni, igyekszem majd elmesélni. Bevihetem a laptopom, van wifi, írhatok, tarthatom a kapcsolatot mindenkivel. 

Az elmúlt hetet főleg azzal töltöttem, hogy kimentem a természetbe. Tegnap és ma pedig igyekeztem a lelkembe fényképezni azokat a helyeket, amiket annyira szeretek itt Makón és környékén. Persze az is öröm volt, hogy egy hete újra tudok vezetni, de ez is elmarad most. 

Van egy kör, amit egészben, vagy részben be szoktam járni. Mindig olyankor, ha szomorú vagyok, vagy egyedül akarok lenni, vagy gondolkodni szeretnék. Ezeken a helyeken mindig feltöltődöm, vannak olyan pontok, ahol megállok, és itt mindig el tudom hinni, hogy a világ szép, a dolgok rendbe jönnek. Nagyon kevés ember járt velem ezeken a helyeken. Ez az én "titkos ösvényem". Ha valakit magammal vittem erre az útra, az mindig tudta, hogy most valami különleges következik, mert kap tőlem, belőlem egy darabot. 

Tudom, hogy nagyon sokan kísértek az utamon, és biztos vagyok benne, hogy ezután is számíthatok mindenkire. Sokat gondolkoztam azon, hogy mivel is hálálhatnám meg azt  a sok szépet, amit írtok nekem, ami eddig is életben tartott. 

Ma elhatároztam, hogy ajándékként odaadom a körömet, amit eddig teljes egészében csak két ember kapott meg. Ha van idő, és van erő, akkor járjatok ezen az úton, mert csodáknak lesz tanúja az, aki a nyomomba lép. Szép ez a mi városunk, szép ez a mi vidékünk!

Az útvonal tehát: az Aradi utcán végig a körforgalomig, onnan Apátfalva, majd a falu közepén balra kell fordulni Királyhegyes felé, majd egy éles kanyar után szoktam először megállni, ahol a kanyarban van egy villanyoszlop is. Itt volt először paprika földem, itt tanultam meg dikkelni, itt értettem meg, hogy mit jelent az igazi barátság. Aztán tovább megyek Királyhegyes felé, de útközben megnézem a kun keresztet. a következő állomás a Langó kápolna. Sajnos, ma már nem lehet odamenni az útépítés miatt, pedig életem legfontosabb döntése itt történt, és azóta is idejárok, ha baj, bánat látogat meg.Innen Királyhegyesre megyek, és ha van időm, akkor útba ejtem Csikóspusztát is. 

Rákosnál jobbra fordulok, hogy legközelebb a bogárzói templomnál álljak meg, majd tovább menve mindig integetek az igási iskolának, ahol Keczer nagymamám tanított. Innen egy mellékúton megyek Földeákra, majd Óföldeákra, ott az erőd templomnál állok meg. Majd átmegyek Maroslelére, onnan pedig az Ószegedi útra, ahol az "alagutam" található. Ma még kimentem a hídhoz is, és hosszan néztem a Marost.

A tavasz gyönyörű, a táj, a gondolatok az enyémek, és amikor majd újra itt lehetek, már minden harsogóan zöld lesz. 

"Fényév távolság,

csak hallgatom, csak bámulom.

Zengő fényország,

hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,

hallom hangjait, és el nem érem,

ott a tenger, itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely, 

amit sokszor boldogan elhagynék.

És itt ez az élet, 

amit sokszor nem nagyon értek még. 

Néha könnyebb lenne elmenekülni, 

tiszta fénybe merülni,

de a jel,ami hív,

de a hang,ami szól

még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek. 

Fényév távolság,

csak hallgatom, csak bámulom. 

Zengő fényország, 

hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,

hallom hangjait, de nem érem, 

ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…"

Hallgassátok velem ezt a dalt, és gyertek velem erre az útra!

http://www.youtube.com/watch?v=L2zBBprYGL4