2013. december 27., péntek

Az alagút "kék és narancssárga színekbe öltözött".

"Felhők között a Nap,
Kék és narancssárga színekbe öltözött,
Most már senki se bánthat,"

Van az úgy néha, hogy megérint a szabadság. Ez a szó volt a példa a főiskolai leíró magyar nyelvi jegyzetemben az összeolvadásra. Majdnem megbuktatott a tanszékvezető, mert fogalmam sem volt, hogy mi olvad össze mivé a mi bonyolult nyelvünkben, és egyébként is, Gábor fiam éppen 2 hónapos volt, 3 óránként evett, utoljára este 10-kor, és csak utána jutottam hozzá a könyvekhez. Aztán a 1,5 éves András kezdett el bömbizni, és hogy hogy nem, valahogy kimaradt a "szabadság". Végül azért nagy keservesen csak átmentem a vizsgán. De egy életre megjegyeztem, hogy két hang helyett egy harmadikat ejtünk, de ezt soha nem írjuk le. 

A szabadság ilyen, másként írunk róla, és másképp mondjuk, éljük. Valójában szabadnak lenni azt jelenti, hogy dönthetek az életemről. Olyan ez, mint azok a hosszú-hosszú hegyi alagutak, amelyeken át kellett kelnünk, míg egyszer csak odaértünk a tengerhez. (Milyen rég nem láttam a tengert!) Ezek az alagutak kilométer hosszan vezetnek a hegy gyomrában, és nem látod a végét. Órákig is kanyaroghatsz bennük, és aztán egyszer csak lassan meglátod a fényt a végén. Tudod, hogy egyszer vége lesz a sötétnek, akármilyen sokáig is tart. 

Nekem van egy kis alagutam itt a közelben. Nem sötét, és rögtön látni a végén a fényt. Öreg nyárfák keretezik két oldalt az Ószegedi utat, és amikor a lombjuk teljesen kibontakozik, olyan, mint egy alagút, amely kivezet a mindennapok viharából a béke tengerére. Sokszor láttam úgy a felhőket a végén, mintha hegyek lennének, és sokszor néztem a naplementét a levelek között. 

Ma délután úgy éreztem, meg kell néznem az alagutamat, vajon ma milyen a világ, egyáltalán még ezen az oldalon vagyok, vagy már a másikon? A kocsiban halkan szólt a rádió, és éppen, amikor odaértem, meghallottam a dalt:

"Felhők között a Nap,
Kék és narancssárga színekbe öltözött,
Most már senki se bánthat,
Most már semmi se fájhat."

Soha nem értettem, hogy miről szól ez a szöveg. A lovacska elszaladt, a Nap kék és narancssárga stb. De ma hirtelen megértettem. Ott álltam a szokott úton, és nem volt alagút, csak kék és narancssárga színekbe öltözött felhők. Egy ölyv ült a fán, és egyszer csak elrepült a felhők felé lassan, méltósággal, nyugodtan, szabadon. 

Mi a szabadság? Az, amikor semmi se fáj? Amikor senki se bánt? Nem. A szabadság ma délután számomra az volt, hogy a fény és a madár segítségével felemelkedhettem a kék és narancssárga felhőkig. Nincs alagút, nincs akadály, csak szállni kell! Repülni is tudok, mert a lemenő nap egyre közelebb bújt a földhöz, és megérthettem, hogy szabadnak lenni döntés, hit és akarat kérdése. 

Én szabadnak születtem, és szárnyalni akarok! Meg kell tanulnom elrugaszkodni, valahogy úgy, mint amikor a kis ölyv először indul el a fészek biztos melegéből, de rátalál a felfelé vivő légáramlatra, és repül, csak a szárnyát kell kitárnia. 

Ma rátaláltam a szárnyaimra. Nincs alagút sem, szabadon repülhetek, és mire újra megnézhetem az én alagutam, akkorra már biztosan tudok majd szárnyalni a levegőégben. 
Miért mondom ezt? Mert vannak kezek, amelyek emelnek, vannak szavak, amelyek biztatnak, és van szeretet, mely élni segít. 

Hallgassátok meg a dalt, és be fogjátok látni, hogy igazam van. Csak rajtunk múlik, hogy repülünk-e. Gyertek velem, és szárnyaljunk!


2013. december 24., kedd

"Ha kinyithatod a szárnyadat, ne habozz! Légy készen!"

Néhány óra, és elcsendesül a világ, bezárnak a boltok, lemegy a nap a nyugati horizonton, elcsöndesül a világ. Néhány óra, és meggyújtjuk a gyertyákat, meghallgatjuk a szívünknek kedves karácsonyi dalokat, és a csillagszórók szikrái közben - mint egy születésnapon - megfogalmazzuk titkos kívánságainkat.
Megtehetjük? Igen, ma van a Megváltó születésnapja, és amikor megajándékozzuk egymást, valójában az egymásnak ajándékozott idő a legfontosabb, a legértékesebb ajándékunk. Hiszem, hogy Ő ma velem ünnepel, és itt lesz velünk ebben a kis házban, amit annyira szeretek. Hiszem, hogy a Fény, az öröm fénye születik meg közöttünk, mert együtt lehetünk, mert létezünk, mert egymás számára vagyunk.
Nehéz átívelni téren és időn, és hinni, hogy ebben a helyzetben sem vagyunk egyedül.

Gyermekkoromban, mint mindenki, az ajándékokat vártam, aztán amikor a fiaim megszülettek, az ő keresésük, örömük lett a legfontosabb. Néhány éve azonban hol egyikük, hol másikuk nincs itt szenteste, mert dolgozik. Ma éppen a kisebbik fiam, Gábor segít új életeket a világra hozni a klinikán. Neki talán a legnehezebb, de a legfelemelőbb pillanat lehet, amikor valóban felsír egy újszülött.
Drága Kisfiam! Köszönöm, hogy vagy, hogy velem vagy ilyen módon is!
András igazi karácsonyi varázsló. Ő készíti a fát, tisztítja és főzi a halat, évek óta itt van velem egész nap, és most ő vigyáz rám, ő rángat vissza a borús percekben a valóságba, ő teszi számomra kézzel foghatóvá az ünnepet.
Drága Kisfiam! Köszönöm Neked, hogy vagy, hogy velem vagy!

Azt hiszem, mindannyian nagyon boldognak érezhetjük magunkat, ha ezeket a perceket a szüleinkkel tölthetjük. Én velük is fogom. Valóban fogom a kezüket, örülök a mosolyuknak, és boldog vagyok, hogy mellettem vannak, mint mindig, egész életemben.
Drága Anya és Apa! Köszönöm Nektek, hogy vagytok, hogy velem vagytok!

Drága Erika! Te vagy a valóságban a legmesszebb, de ezekben a percekben a legközelebb is hozzám! Hordozzuk a terheinket, aggódunk egymásért, a körülöttünk lévőkért. De mi erősek vagyunk, elhordozzuk a vállainkon a ránk bízottakat, és én hordozlak Téged minden nap. Számítok Rád, és számíthatsz rám mindig!
A háborúkban a hősök néha elbuknak, de mi győzni akarunk, és megyünk előre, még ha meredekebb és veszélyesebb is az utunk. Itt vagy velem, a szívemben.

Drága Marc! Vigyázz Erikára, és én is élek érted ezen a távoli és öreg Európában. Hiszem, hogy nem sokára találkozhatunk, és igazán örülhetünk! Számíthatsz rám, velem vagy Te is!

Most pedig kedves Ismerőseim, Barátaim, Kedveseim!
Bizonyára sokan látogattatok el az elmúlt hónapban erre az oldalra, és nem találtatok újabb bejegyzést. Dolgoztam és vártam. Ez volt az én adventem. Az idén nem volt koszorúm, nem gyújtottam gyertyákat. Féltem, éreztem, hogy más lesz ez a karácsony, mint az eddigiek. Egy hete tudom, hogy valóban más lesz. Sokkal igazabb, mint eddig valaha. Ajándékba kaptam 3 hetet Istentől, hogy megünnepeljem vele és veletek az öröm születését. És valóban öröm lesz minden perc, mint ahogy folyamatos öröm volt ez az egy hét, mert nem voltam egyedül, mert a barátaim naponta itt voltak velem, mert telefonáltak, írtak azok, akik aggódnak értem, akiknek fontos vagyok, akik velem akarnak jönni erre az újabb sziklamászásra.
Köszönöm nektek!
Drága Kati, Kati, Zsuzsa! Számítok rátok, és ti is számíthattok rám! Hordozlak benneteket úgy, ahogy ti hordoztok engem!
Drága Erzsó, Márti, Kati! Kedves Sanyi, Dani, Anikó, Ági, Pisti és Réka! Ti vagytok az én igazi lelki támaszaim! Köszönöm, hogy vagytok, hogy velem vagytok!

 Kedves Mindannyian!
A karácsony számomra a Kukubenkó karácsonya is. A nagymamám sütötte ezt a kis kerek mézes süteményt, amelyen fehér és barna cukormasszával volt kifestve egy mosolygó kisgyerek arca. Ő is tanítónő volt, számomra a legnagyobb. A téli szünet előtti utolsó nap reggelére minden kis tanítványának készített egy Kukubenkót, és minden padra ki is rakta ezeket egy megvonalazott karácsonyi képeslappal együtt. A nap meseolvasással, játékkal és komoly munkával telt ezután, mert minden kis elsős a megvonalazott képeslapra leírta az első teljes mondatot: "Boldog karácsonyt kívánok!" Aztán ez volt az igazi ajándék, amit nagy titokban, meglepetésként hazavittek a gyerekek, és felakasztották a családi karácsonyfára. Mindent felül múlt az az öröm, hogy a szülők olvashatták az első mondatot, a gyerekek pedig valami igazit, valami rendkívülit adhattak a szüleiknek.
Pár éve valaki segített felidézni a Kukubenkó sütést, de én soha nem tudtam rajzolni, így most nincs Kukubenkóm, amit nektek adhatnék. Ilyen süteményt csak a jó gyerekek kaphattak! De én most mégis nektek ajándékozom a magam képzeletbeli Kukubenkóját, és egy mondatot is, melyet szeretettel küldök a Ti fátokra!

"Ünnepeljük Őt, ahogy még soha!"  

A legfontosabb az idő, amit egymásnak adhatunk, és a legértékesebb az, amikor szeretünk. 

"Ha kinyithatod a szárnyadat, ne habozz! Légy készen!"

Kedveseim!
Január 6-án új és nehéz sziklamászás kezdődik. Meg kell másznom a magam Mount Everestjét! Már pakolok az útra, gyűjtöm az erőt, szedegetem össze a köteleimet, mászóvasaimat. Igyekszem elkészülni az indulásra.
Gyertek velem, én meghívlak Benneteket a nagy útra! De addig is:

"ÜNNEPELJÜK ŐT, AHOGY MÉG SOHA!"

ÁLDOTT, KEGYELMEKBEN GAZDAG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!