Mozgás, sport!

A mai feljegyzés egy új gondolat megfogalmazása. Most először fordulok mindenkihez, aki erre az oldalra látogat, aki olvassa a soraimat, hogy segítsen együtt gondolkodni, adjon tanácsot, ha tud, és ha kedve van, akkor csináljuk együtt mindazt, ami megvalósítható.

Az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon sok időt töltöttem négy fal között. Eleinte feküdtem, aztán nagy élmény volt, hogy viszonylag hosszabb időt tudtam ülni, később járkálni kezdtem az udvaron, és az, hogy egy hete már nem csak a kezelésekkor lépek ki a kapun, hanem megpróbálok újra normális életet élni (boltba menni, autót vezetni, ügyeket intézni), a gyógytornászomnak köszönhető, aki fantasztikus munkát végzett, mert elgyötört fizikumomat gyógyszerek nélkül sikerült újra használható állapotba hozni speciális tornagyakorlatok segítségével. Lassan erősödöm, és ezt az állapotot szeretném tovább fokozni.

Fiatal koromban rengeteget sportoltam, van egy doboznyi érmem mindenféle sportágból. Imádtam túrázni a hegyekben, és máig tartó szerelmem az úszás, ez hiányzik most is a legjobban, de amíg az orvosaim meg nem engedik, hogy újra uszodába járjak, vagyis a vérképem még nem érte el azt a szintet, amivel ellent tud állni a fertőzésveszélynek, addig még várnom kell. 

Viszont egyre inkább érzem, hogy szükségem van rendszeres mozgásra, nagyon nagy szó: SPORTRA! Fizikailag megerősítene, de ami ennél sokkal fontosabbnak tűnik, segítene lelkileg is megújulni, mert bármilyen kis sikerélmény, ami a saját erőfeszítéseim eredménye, endorfint (milyen tudományos szavak jutnak eszembe) szabadít fel bennem, és most óriási szükségem van örömre! 

Már írtam a nagy tervről, a park körbe futásáról is. De ez csak egy állomás! Szerintem sokan vannak itt a környéken hozzám hasonlóan olyanok, akik hasonlóan gondolkoznak, hasonló állapotban vannak, és nem igazán tudják, hogy hogyan induljanak el, mit csináljanak. 

Ezért is kérem minden idelátogató segítségét, ötleteit, tanácsait, mit ajánlotok? Hogyan kezdjek hozzá? Vannak mások is, akik csatlakoznának? 

Futni most nem tudok, de olvastam a nordic walkingról, de minden más forma is érdekelne, amit elkezdhetnék. Tudom, hogy az írásaimat 3-400 ember olvassa szerte a világból. Talán akad valaki, aki segíteni, aki megosztaná a gondolait velem. Előre is köszönöm mindenki segítségét!

“Ha nem repülhetsz, fuss! Ha nem futhatsz, menj!

Ha nem mehetsz, csússz! De bárhogy is legyen: mozogj! 

/Ifjabb dr. Martin Luther King/

14+2

Nagyon régen nem írtam... Nem tudtam, nem voltam rá képes... Gondolom, ezeket a sorokat kevesen fogják olvasni, de nem baj, ez egy napló, és most újra megértek bennem gondolatok, amik kikívánkoznak. sok minden történt, túl sok minden, amikről nem akarok írni. De minden ilyen mondat után kérdéseket kapok, ezért annyit mégis mondanék, hogy július 12-én letelt a 100 nap steril szobás időszak. Mindenkinek, aki segített abban, hogy hazajöhessek, hogy legyen szobám, hogy speciálisan étkezhessem, nagyon-nagy köszönettel tartozom. 

Eleinte nagyon gyenge voltam, ezért különösen nagy köszönettel tartozom a makói ENI áldozatos gondozóinak, a gyógytornászomnak, a vezetőknek, akik a hét minden napján biztosították számomra ezt a különleges lehetőséget. Egyben mindenkit arra biztatok, hogy ha szüksége lenne hasonló ellátásra, keresse fel őket, nagyszerű emberek áldozatos munkájának köszönhetem, hogy megerősödtem. A szakértelem, a kedvesség, a szolgálatkészség azok a jelzők, amik eszembe jutnak erről az időről. Még egyszer köszönet érte!

A másik megrendítő esemény Erika húgom "átmenetele" volt. Tudom, hogy sokan nem értik ezt az igét, azt hiszem, az olasz nyelvből ered ez a magyartalannak tűnő megfogalmazás. Én mégis ezt használom, mert számomra a földi élet és földön túli élet összefügg, és hiszem, hogy Ő átment abba a másik világba, ahonnan még nem tért meg utazó. Még nem vagyok képes erről írni, majd egyszer, de Ő van! Az örök jelenben létezik, ahol már minden más: "Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik." (1 Kor 2.9). 

Maradok tehát a jelenben, és innen kezdem újra. Június 17-én voltam Kecskeméten újabb PET CT vizsgálaton, ezen a felvételen még mindig találtak aktív lymphomás sejteket az arcomon és a homlokomon, ezért július 3-a óta sugárkezelést kapok a szegedi onkológiai klinikán. Minden hétköznap betegszállítóval visznek be és hoznak haza. Remélem, ez után már tényleg rendben leszek! Nem tudom, mennyi kezelést fogok kapni, ez az eredményességtől függ, de haladok, ma voltam a 14.-en, tegnap óta az eddigi 3 pont helyett már 4-et sugaraznak, ez a címben jelzett 2-es szám.

Az arcom erősen kezd hasonlítani Quasimodoéra, de sok a különbség is köztünk. A legfontosabb, hogy én még nem tudok ugrálni a padláson, kötélen sem tudok függeszkedni, viszont egyáltalán nincs púpom, és hála a gyógytornásznak, már nem fáj a gerincem sem! A bőröm meg rendbe fog jönni, ha vége ennek az egésznek, ha marad némi barnaság, legalább könnyebben fel fogtok ismerni, mert ezek a csaták emlékei lesznek, és ahhoz, hogy én, én legyek, ez is szükséges! Belőlem csak egy van, mint mindenki másból, és a foltjaimért komolyan megdolgozom! Szombat óta újra ki merek menni az utcára, elmegyek boltba, és lassan elkezdek majd edzeni is az új futópályán, ha nem zavarom ezzel a profikat, mert nem felejtettem el, hogy megígértem, újra körbefutjuk a parkot! Eddzetek, mert az 1978-as IV. C a JAG-ból futni akar és fog is, és hogy hányan csatlakoznak hozzánk mások, az csak a jövő titka!

Az első bejegyzés megírásakor megígértem, hogy úgy fogok írni, hogy mindenki, aki velem találkozik, boldogabb legyen azután, mint a találkozás előtt volt. ezért sem írtam eddig, de most azt hiszem, írnom kell! 

Amíg várom a kezelést, a betegszállító kocsit, sok időm van olvasni a fiamtól kölcsön kapott tableten. Rengeteg dühös hozzászólást, egymást bántó megjegyzést látok. A kocsiból kinézve olykor borzalmas reklámok kerülnek a látómezőmbe, sokszor nehéz emberekkel utazom együtt, akik csak morognak, mérgelődnek, olykor feleslegesen okoskodnak. Én nem ezt akarom! Hiszem, hogy "létezik egy másik emberiség" is. Nekem is változni kell! Nincs időm haragudni, mérgelődni. 

Ma az egyik beteg, akivel már sokadszorra utazunk együtt, és sokszor beszél, néha kioktat mindenkit, mellém került. Bennem is ott volt a feszültség, hogy nem fog békén hagyni. Aztán egyszer csak azt mondta, jó, hogy ott ülök mellette, mert ha egy kanyarban eldől, akkor én úgyis megfogom. Soha nem beszéltünk eddig, engem is zavart, de ma beláttam, ezek a fontos dolgok, mert ő ismeretlenül számít rám, és én adhatok valamit, amit csak én tudok ma. A helyemre kerültem. Itt vagyok! Még dolgom van, még dolgunk van!

Újra szeretnék tanítani, tényleg! Már kiégtem, de most újra van kedvem élni, adni! Mozogni akarok, és szélesre tárni az ajtót, amin mindenki bejöhet, akinek szüksége van rá!

"Újra rád köszönt a reggel,

tovatűnt a hosszú éj..."