Kezdjük újra!
Vajon sok ez az idő, amit munkával töltünk? Vajon mi az igazán fontos a mindennapjaimban? Vajon minek van léte és értéke?
Az elmúlt 3 hónapban elveszítettem az életem fonalát. Elsodort a munka, szinte semmire nem maradt időm. Éreztem, hogy baj lesz, próbáltam lassítani, de nem találtam meg a helyes utat. A teendők csak szaporodtak, és egy folyamatos rohanás lett az életem.
Most megkérdezhetem magamtól, hogy volt értelme? Ezt akartam?
A válasz: NEM!
2 hete érzem, hogy baj van, baj lehet. Persze igyekeztem nem tudomást venni a dolgokról, de a mai nap után úgy tűnik, hogy újabb hegymászás következik. Lehet, hogy visszatértek a "barátaim".
Szeretem a hegyeket, bár az utóbbi időben annyira ellustultam, annyira rossz az erőnlétem, hogy nehezemre esett a legkisebb emelkedőn is felmenni. De ezért nem a hegyek a hibásak! Szeretem az erdő csöndjét, az illatát. Amikor rám mosolyog barátom, a Nap, és egy-egy sugár a lombkoronán keresztül szelíden megsimogatja arcomat, akkor végtelenül boldog vagyok. Szeretem a források, a patakok friss vizét, és néha beszélgetni, énekelni támad kedvem, ha madárdalt hallok. Ilyenkor leülök, és megköszönöm azt a békét, ami a szívembe költözik.
Nem félek hát a hegyektől, de szeretem az alföld végtelen pusztáit is, ahol a tér kinyílik, és az idő lassan megáll, és beléphetek az örök jelenbe.
Ma elérkeztem a hegy lábához. Hétfőtől megint kapaszkodnom kell egy meredek ösvényen, és még nem látom a csúcsot, és az ösvényt is eltakarja előlem a rengeteg. Csak azt tudom, hogy a hegynek van csúcsa, és ott vár a Nap, az öröm, és valami, amit majd csak ott fogok meglátni.
Nem vagyok egyedül, mert velem van Ő, aki végig kísér minden napomon.
Ezért most mondom: kezdjük újra! Induljunk el a hegyen a saját ösvényünkön, hogy találkozhassunk a csúcson! Hagyjuk lenn a felesleges terheket! Figyeljünk! Használjuk ki az időt!
Holnaptól indulok, és igyekszem beszámolni a túráról! Tudom, hogy győzöm majd erővel! Jövő nyáron pedig vár a Balaton és az Őrség! addigra már futni is fogok!
"Újra rád köszönt a reggel.
Tovatűnt a hosszú éj.
Hajódban, kinn a tengeren
csalódva látod az üres hálót.
De ha felfigyelsz a hangra,
amely egy más tengerre hív,
kiveted hálód új halászként,
mert vár rád annyi szív."
Most tehát indulok, kezemben vándorbot és halászháló. Megkeresem az én tengerszememet, ahol már várnak. Az úton figyelni fogok, mert meg akarom találni újra önmagam. Nevetni akarok és szeretni!
Hiszem, hogy lesz erőm!
