"Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!"
Most értem haza Jángorból. Andrással és Axwellel élveztük a tavaszi szelet. A határ gyönyörű, minden zöld, néhol egy-egy sárga kikerics. Itthon gyönyörűen virágzik a barack fa, és két napja még a nap is sütött, amikor a Kornél Ligetben sétáltam édesapámmal és Rambó kutyájával. A rigók énekelnek, a gólyahír ott is nyílik, a bodza bokrok már nyitogatják a leveleiket! Mennyi csoda, mennyi szín, mennyi hang, mennyi illat! Nekem most ez az ünnep! Végre teret, színeket, illatokat, zenés csöndet kaptam ajándékba! Mint egy új kezdet, olyanok ezek a napok, mint egy hajnal, új reménnyel teli, megerősítő, életadó. Talán ezt élhették át a márciusi ifjak, talán ezt élik át most azok, akiket megérint a boldogságos, bensőséges szerelem mindent átölelő, mindent beborító mámora!
Nekem 2 napja él újra a kinti világ. Olyan, mintha mindent fekete-fehérben, hangok nélkül, mintegy üvegfalon keresztül néztem, láttam volna eddig. Most Valaki eltolta az üvegfalat, és már nem csak látok, de érzem is az élet minden apró rezdülését. Ez most a BOLDOGSÁG!
Kellett ez a két nap ahhoz, hogy ismét felvegyem az elbeszélés fonalát, és újra írni tudjak az elmúlt 22 napról, meg arról a 8-ról, amit azóta itthon töltöttem.
22 napot töltöttem a klinikán. Nagyon soknak tűnt, és kb. a 3. napon el is veszítettem a múló időt, és átléptem egy másik világba, ahol a folyamatos jelent az infúziók, vérvételek állandóan és megkérdőjelezhetetlenül ismétlődő ritmusa határozza meg. Nehéz volt megélni és olykor túlélni ezeket a napokat. A zárójelentésem 12 oldalas, ahol részletesen le van írva orvosi nyelven, hogy miket éltem át. 10 napig volt állandó hányingerem, gyakorlatilag 2 nappal ezelőttig olyan gyenge voltam, hogy minden méterért, amit a két lábamon tettem meg külön kellett harcolnom, 5 napig őrjítő fájdalmaim voltak, és gyötrő allergiát is átéltem különböző gyógyszerek miatt. Nem tudtam aludni, olykor még gyógyszerrel sem.
De ezekben a szörnyű napokban sem voltam soha elhagyatott. Ez adott erőt, hogy olykor könnyezve, de felálljak, és szédelegve, támolyogva, de kimenjek a "vőlegényemmel" a fürdőszobába, hogy ne érezzem a szagokat, hogy legyen legalább egyetlen biztató szavam a szobatársaimhoz akkor, amikor én is arra vágytam, hogy valaki csak fogja a kezem, és tudjam, érezzem, hogy nem vagyok egyedül.
A fiaim felülmúlták önmagukat, András 2 órát fogta a kezem, mikor bőgtem a fájdalomtól, pedig sírni sem látott sokat, Gábor egy másik nehéz, szombaton ült mellettem, és másnapra megszervezte, hogy az egyik pap ismerősöm meglátogasson. Igen, gyönyörű ajándék volt, hogy beszélgettünk, hogy meggyónhattam, áldozhattam, sőt a betegek kenetét is megkaptam.
Másnaptól hirtelen jobban lettem, elkezdtek termelődni a fehérvérsejtjeim, thrombocytáim, és 2 nap múlva, 2 egymás után következő délután sikerült annyi őssejtet gyűjteni tőlem, hogy az átültetéshez tartalékkal együtt is bőven elegendő!
Azt, hogy ezeket az időket túléltem, annak is köszönhetem, hogy vannak néhányan, akik nap mint nap, olykor pillanatról pillanatra tartották bennem a lelket. Órákat beszélgettem át Katival és Jánossal. Olyanok ők számomra, mint egy bizonyosság arra, hogy a barátság, a hűség kézzel fogható, teret, időt átívelő valóság. Ha tehetném, idéznék tőlük, pedig ők is tele vannak bajokkal, de úgy figyelnek rám, ahogy tényleg csak ők tudnak.
Aztán ott vannak azok, akik meglátogatnak. Réka és Vajk, akik a tavaszt hozzák nekem az egyetem után esténként. Zsuzsa, aki olyan finom sült csirkét és sós süti hozott, hogy napokig az egyetlen íz volt, amit egyáltalán éreztem. Ő szólt 2 nappal a regisztráció lezárása előtt, hogy mit kell tennem, hogy megmaradjak az e-portfólió rendszerében.
Márti maga a hűség, jön, beszélget, intéz, Erzsó, Viktória a reményt tartják bennem, Sanyi, Kati telefonon hívnak, és beszélnek, és mesélnek a világról.
Aztán pedig itt vagytok TI mind! Eredetileg arra gondoltam, hogy a legszebb üzeneteket idemásolom sorra. Olyanok ezek, olyanok vagytok, mint egy nagy csokor virág! Mindnek különböző a színe, illata, formája van, és én még ennyi virágot életemben nem kaptam.
A napokban láttam a fb-on egy képet ill. videot keringeni, ahol egy mellrákos nő barátnői szintén kopaszra vágatják a hajukat, hogy kifejezzék szolidaritásukat a beteggel.
10 napja újra kopasz vagyok. Az őssejt gyűjtés előtt egyik éjjel, nagy nevetések közepette vágta le a maradék hajam két kedves és fantasztikus nővér: Csilla és Évi. Sokkal könnyebb így, és majd kinő a hajam, ha túl leszek mindenen.
De tudom, hogy mellettem már alakul egy ugyanolyan csoportkép tele mosolygó, nevető emberekkel, akik tudják, hogy ez csak egy állapot, a szívükben már mind "csupaszok", mert mindent odaadtak nekem. Soha nem értem meg, hogy miért, de köszönöm! Gyertek velem tovább is! Eddzétek magatokat, mert tényleg futni fogunk a Park körül, és lesz buli is, ha az "őrangyalom" engedélyt ad rá! De addig is, nevessetek sokat, mert érezlek benneteket, mert érzem a "hálót", ami fenn tart! A szívemben ott vagytok egy csoport képen, és mindannyian nevetve integettek!
Szeretném megköszönni még a vért, amiből 2 l-t kaptam eddig, és a 8 egység thrombocytát is. Valóban bennem él mindenki, aki vért adott, és életben tart engem! KÖSZÖNÖM minden ismeretlennek! Mondom az abc-t, sorolom a neveket!
"Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van, ...
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok. ...
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem, ..."
És végül, de nem utolsó sorban, minden számít, egy szó, egy gondolat, egy kézfogás, egy séta, 2 szelet sült hal. Minden! Mert minden él, bennem él, velem él!
