"Isten igazságos, a Szeretet él, és megengedte a Földnek, hogy tovább forogjon!"

(Amynek ítélve)

Ma ünnep van, és ez egy jó alkalom arra, hogy újrakezdjem a bejegyzéseket.

Újra a hematológián fekszem. Sajnos nem jók az eredményeim, így újra megpróbálnak kezelni, majd kiderül, hogy milyen eredménnyel. Most már tényleg elmondhatom, hogy minden, ami velem történik, Isten kezében van, nála a terv arról, hogy mi lesz. 

De nem vagyok szomorú. Harcolok, mint eddig, mert úgy érzem, ez a küldetésem. Van kiért és van miért. A szüleim, a gyerekeim számítanak rám, és én igyekszem őket úgy szeretni, hogy mindent megteszek a gyógyulásomért, Tudom, hogy szükségük van rám, és még nekem is vannak terveim.

Ma azt is elhatároztam, hogy ezeket a lélekölőnek tűnő napokat megpróbálom úgy átvészelni, hogy minden nap lejegyzem, ami jó és szép dolog történik velem. Én ezt a "csokrot" tudom most átadni mindenkinek, de elsősorban a szeretteimnek. 

Tegnap és ma is az előző kezelésem alatt már megismert nővérek voltak benn. Szinte családtagként üdvözöltek. Sehol ebben a magyar egészségügyben nem találkoztam még ennyi szakértelemmel párosult empátiával, odafigyeléssel, mint itt a szegedi hematológián. Egy mindennapos csoda, ahogy éjjel-nappal van valaki, aki jön, kezel, és ha mást nem is, de egy kedves szót mond a szuri mellé. Szinte soha nem ülnek le, csak amikor átadják az osztályt a váltásnak, éjjel is ugyanúgy jönnek, mint nappal. Az orvosok kedvesek, és a tudásuk maximumát adják. Már nagyon sok hét van mögöttem, de mindig ugyanazt tapasztalom, nehéz betegek súlyos betegségekkel küszködünk, de előbb-utóbb mindenki családtagnak érezheti magát, mert odafigyelnek rá, mert ismerik, mert együtt éreznek vele, mert törődnek a rokonokkal vendégekkel is. Ezek az igazi hétköznapi csodák! Kedves Csilla, Rita, Edit, Józsi nővérek, ápolók, köszönöm Önöknek a mindennapi csodákat, mert ez segít élni, jól megélni a jelen pillanatokat!

Ma bejött a nagyobb fiam, hozott néhány dolgot, és olyan jó volt beszélgetni vele az élet dolgairól úgy, mint két felnőtt, de úgy is, mint 2 jó barát. Sok harc van mögöttünk, de azt hiszem, talán már nem csak szülő-gyermek kapcsolatban állunk, hanem barátok is vagyunk, akik meghallgatják egymást. Tegnap, amikor Gábor volt itt, ugyanezt éreztem, barátok lettünk.

Margóca is meglátogatott, és pont azt a két sütit hozta, amit most a legjobban kívántam, almás pitét és pogácsát. Ez az eggyéválás, mindig azt kapom, amit szeretek. Ez a gondoskodás magasiskolája. 

Ez volt tehát a 2. nap a klinikán, a csodák napja! 

Ma megnéztem egy filmet, a címe Quartett, mindenkinek meleg szívvel csak ajánlani tudom!