"Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értek még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel,ami hív,
de a hang,ami szól
még nem mond semmit, meddig érek, s lesz-e út, hogy visszaérjek."
A mai nappal lezárul megint egy szakasz, és holnap kezdődik valami ismeretlen új. Két és fél hét itthon, ebből egy hét orvosok, kezelések nélkül, csodálatos volt! Közben tavasz lett, visszajöttek a gólyák, és egyre több zöld levél van a fákon és bokrokon. A barackfám a kertben már teljesen elvirágzott, és csak azt sajnálom, hogy az idén, ha teremni fog olyan igazán édes, hatalmas sárgabarackokat, azokat sem kóstolhatom meg nyersen, csak dzsemként vagy kompótként. A meggyfák fehér virágai pedig beborítják az egész határt!
Március 18-án befejeződtek az előzetes vizsgálatok a transzplantációra. Azt hittem, hogy lesz legalább 2 hetem itthon pihenni, kicsit dolgozni, és bíztam benne, hogy csak áprilisban kell visszamennem.
Ehelyett hétfőn délután 2-kor hívott a kezelőorvosom, hogy 27-én, csütörtökön 8.00-ra menjek, mert kezdődik életem legnehezebb és legnagyobb kalandja.
A hír kicsit meglepett, de végül is öröm, mert az előzetes tervekhez képest is másfél hónappal előbb következik be, másrészt így hamarabb is lesz vége a 130 napnak, amit elzártságban kell töltenem. Jó hír az is, hogy alkalmas vagyok rá, és jók a leleteim. Ha még nem mondtam volna, holnap költözöm be 3-4 hétre a hematológiára a steril szobába, ahol egy nagy adag kemoterápia után megtörténik az őssejtjeim visszaadása.
Azt, hogy mindez hogyan történik, és én hogyan fogom mindezt megélni, igyekszem majd elmesélni. Bevihetem a laptopom, van wifi, írhatok, tarthatom a kapcsolatot mindenkivel.
Az elmúlt hetet főleg azzal töltöttem, hogy kimentem a természetbe. Tegnap és ma pedig igyekeztem a lelkembe fényképezni azokat a helyeket, amiket annyira szeretek itt Makón és környékén. Persze az is öröm volt, hogy egy hete újra tudok vezetni, de ez is elmarad most.
Van egy kör, amit egészben, vagy részben be szoktam járni. Mindig olyankor, ha szomorú vagyok, vagy egyedül akarok lenni, vagy gondolkodni szeretnék. Ezeken a helyeken mindig feltöltődöm, vannak olyan pontok, ahol megállok, és itt mindig el tudom hinni, hogy a világ szép, a dolgok rendbe jönnek. Nagyon kevés ember járt velem ezeken a helyeken. Ez az én "titkos ösvényem". Ha valakit magammal vittem erre az útra, az mindig tudta, hogy most valami különleges következik, mert kap tőlem, belőlem egy darabot.
Tudom, hogy nagyon sokan kísértek az utamon, és biztos vagyok benne, hogy ezután is számíthatok mindenkire. Sokat gondolkoztam azon, hogy mivel is hálálhatnám meg azt a sok szépet, amit írtok nekem, ami eddig is életben tartott.
Ma elhatároztam, hogy ajándékként odaadom a körömet, amit eddig teljes egészében csak két ember kapott meg. Ha van idő, és van erő, akkor járjatok ezen az úton, mert csodáknak lesz tanúja az, aki a nyomomba lép. Szép ez a mi városunk, szép ez a mi vidékünk!
Az útvonal tehát: az Aradi utcán végig a körforgalomig, onnan Apátfalva, majd a falu közepén balra kell fordulni Királyhegyes felé, majd egy éles kanyar után szoktam először megállni, ahol a kanyarban van egy villanyoszlop is. Itt volt először paprika földem, itt tanultam meg dikkelni, itt értettem meg, hogy mit jelent az igazi barátság. Aztán tovább megyek Királyhegyes felé, de útközben megnézem a kun keresztet. a következő állomás a Langó kápolna. Sajnos, ma már nem lehet odamenni az útépítés miatt, pedig életem legfontosabb döntése itt történt, és azóta is idejárok, ha baj, bánat látogat meg.Innen Királyhegyesre megyek, és ha van időm, akkor útba ejtem Csikóspusztát is.
Rákosnál jobbra fordulok, hogy legközelebb a bogárzói templomnál álljak meg, majd tovább menve mindig integetek az igási iskolának, ahol Keczer nagymamám tanított. Innen egy mellékúton megyek Földeákra, majd Óföldeákra, ott az erőd templomnál állok meg. Majd átmegyek Maroslelére, onnan pedig az Ószegedi útra, ahol az "alagutam" található. Ma még kimentem a hídhoz is, és hosszan néztem a Marost.
A tavasz gyönyörű, a táj, a gondolatok az enyémek, és amikor majd újra itt lehetek, már minden harsogóan zöld lesz.
"Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értek még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel,ami hív,
de a hang,ami szól
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek.
Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, de nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…"
Hallgassátok velem ezt a dalt, és gyertek velem erre az útra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése