2014. január 11., szombat

Kedves Osztálytársaim!

Igen, nekem vannak, és nem pedig voltak osztálytátsaim! Soha nrm gondoltam volna az elmúlt 35 évben, hogy én ennyire része vagyok a Bartók 1974-es 8. z. és az 1978-as IV. C osztályának! Ennyi sok évi tanárkodás után kijelenthetem, csajok, srácok, mi vagyunk a legjobb évfolyam és osztályközösség! Köszönöm, hogy köztetek lehetek, hogy életben tartotok a szetetetekkel! Ha befutottam a célba, és győztem, csapunk egy igazi bulit, és orvosi felügyelet mellett, nem ügyelve a mellékhatásokra kimulatjuk magunkat úgy igazán!

Most pedig néhány szót a mai napról.
Jelentem, túl vagyok a 24 órás akadályfutáson! Róka Rudolf legyőzetett, nem is mert előjönni az odujából eddig. Jól vagyok tehát, és úgy gondolom, ismét értékes bonus pontokkal gazdagodtam. Már elbúcsúztam barátomtól, a pumpás állványtól, bár még itt figyeli mellettem, nehogy valami rosszat írjak róla.
A fejem ugyan olyan piros, mint azok a céklák, amiket szintén orvosi utasításra eszek minden nap otthon, de állítólag kitört a háború a limphomák és a lében lévő harcosok között. Én nekik szurkolok!

mára ennyit. Nagyon-nagyon köszönök mindent mindenkinek! A bulira pedig mindenki hivatalos!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése