"Én várlak, hol az éjjel együtt jár a fény.
Én várlak, hol a mélyben is marad még remény.
Hol a hang és a szó egy dallá összeáll,
Hol a szíved is végre újra hazatalál."
(Gabriel B)
Ebben a nagy melegben valami hűsítő jutott eszembe. Gondolom, mindenki nehezen viseli, hogy éjjel-nappal izzad, hogy kiihatja a hűtőben lévő összes levet, mégis szomjas, és hogy a tusolás után egy perccel ugyanúgy izzad, mint előtte. Ezért most néhány hűsítő gondolatot osztok meg, hátha könnyebb lesz a hőséget elviselni.
Gimis koromban minden nyáron Gorzsán dolgoztam az állami gazdaságban némi zsebpénzért. Többnyire kukoricát címereztünk a dög melegben, és rengeteg teát ittunk. Egyszer valaki azt mondta, hogy egy Rejtő regényben épp most olvasta, hogy a sivatagban menetelő légionisták sós teát isznak. Gondolhatjátok, másnapra hoztunk sót a teához, persze fogalmunk sem volt, hogy mennyit kellene beletenni a bögre teába. Raktunk bele rendesen, aztán meg nem győztünk inni, mint az a bizonyos gödény. Végül úgy kifeküdtünk, hogy a kukorica közepén a fehér ingeinkből sátrat csináltunk, és ott lihegtünk a műszak felében.
Azért van egy tanácsom: igenis igyatok sós teát, én is azt teszem 2 napja, és jól vagyok. De nem magamtól jutott eszembe, hanem egy önzetlen, kedves barátnőm javasolta, és bevált! Higgyetek neki, mert orvos, és talán a legemberségesebb mind közül, akit ismerek! Tehát egy bögre teába tegyél egy csipet sót, keverd össze, és jól leszel! És kívánom, hogy az ilyen egyszerű tanácsok legyenek olyanok számotokra is, mint nekem, egy azonnali és életmentő ajándék valakitől, aki gondol rám!
Egy másik történet is eszembe jutott. Lehet már vagy hat éve annak, hogy egy történelem órám volt az akkori 11.C osztállyal. Iszonyatosan fáradtan mentem be, lerogytam a tanári asztalhoz, és elkezdtem beírni a naplót. aki nem ismer, nem is tudja, hogy ilyenkor néma csönd van a teremben, többen az utolsó kenet feladásán gondolkoznak, hátha akkor nem felelnek. Általában is igaz, hogy az én óráimon nagy fegyelem van, és a légy zümmögését is stereoban lehet hallani, és elő nem fordulhat, hogy valaki engedély nélkül felálljon, pláne, hogy kimenjen.
Ebben a csendben egyszer csak valaki megszólalt a hátsó sorokban:
- Tanárnő fáradt, rosszul van?
Azt hittem, hogy valami szellem szabadult be a sokat megélt 109-esbe. Felnéztem, hogy ugyan ki ez a bátor ember, aki kérdezés nélkül meg mer szólalni. Láttam, hogy többen elkezdték tördelni a kezüket, hogy most aztán mi lesz, kitör a vulkán? Leszakad az ég? De ekkor ugyanonnan újabb mondat érkezett:
- Moment, bitte!
És abban a pillanatban felállt egy lány, és kirohant a teremből. Sötét felhők gyülekeztek az égen, elővettem a legszigorúbb arcomat, és sötéten megkérdeztem:
- Ez meg hova ment?
Dermedt csönd volt a válasz, senki nem mert megmoccanni sem. "Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. ..." De ekkor kinyílt az ajtó. A lány jött vissza. kezében egy energiaital volt.
- Tanárnő, igya meg most, nehogy rosszul legyen!
Soha nem ittam sem előtte, sem azóta energia italt, de akkor igen. Reni és a 11. C vigyázott rám, figyelt rám akkor. Aztán sokszor azután is, többször várt a 0. órán forró kávé.
Ma már tudom, hogy ők is "A 12. C" lettek! Talán maradnak is, de ez majd csak 10-20 év múlva derül ki!
Mi is tehát a legfontosabb ezekben a nehéz napokban? Egy jó szó, egy kis odaajándékozott idő, egy bögre sós tea!
Mi az, ami életben tart, ami írásra késztet? Az, hogy kézzel foghatóan megtapasztalom, hogy vagyunk egymásnak, egymásért.
Nektek is mondom, üzenem, hogy minden éjjelben benne lehet a fény, csak rajtunk múlik, hogy meggyújtjuk-e a lámpát! Én várok minden "lámpa-gyújtogatót"!
"Én várlak, hol az éjjel együtt jár a fény.
Én várlak, hol a mélyben is marad még remény.
Hol a hang és a szó egy dallá összeáll,
Hol a szíved is végre újra hazatalál."
(Gabriel B)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése